Októberi szentmise Milánóban
2020. október 4-én búcsúzott el az észak-olaszországi magyar katolikus közösség Németh László olaszországi főlelkésztől a milánói Szalézi templom oratóriumában.
2020. október 4-én búcsúzott el az észak-olaszországi magyar katolikus közösség Németh László olaszországi főlelkésztől a milánói Szalézi templom oratóriumában.
2020. augusztus 27-én Bolognában, az Il Cinema Ritrovato fesztiválsorozat keretein belül, a restaurált klasszikus filmek kategóriájában került bemutatásra Fábri Zoltán Utószezon című, eredetileg 1966-ban bemutatott filmdrámája.
2020. július 15-én a milánói lengyel főkonzulátuson Adrianna Siennicka főkonzul asszony meghívására, barokk zenei kamara koncert kíséretében került sor a Visegrádi Négyek elnökségét jelképező staféta átadására.
A lezárások utáni első bolognai misén szép számban képviselte magát az emilia-romagnai magyar közösség.
A koronavírus-járvány okozta lezárásokat követő első milánói szentmisét 2020. június 7-én Németh László olaszországi főlelkész mutatta be a milánói Szalézi templom oratóriumában.
Áder János köztársasági elnök ünnepi beszédet mondott a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából tartott parlamenti emlékülésen.
2020. május 18-án Magyarország milánói főkonzulátusa Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának és a fogadó ország járványügyi előírásainak tiszteletben tartása mellett visszaállítja a konzuli szolgáltatások konzulátuson történő kérelmezésének lehetőségét.
Megnyílt a jelentkezés a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programjára
2022. május 31. napjával hatályát veszítette a koronavírus járvánnyal összefüggésben meghozott beutazási korlátozásokat szabályozó rendelet. 2022. június 1. napjától az Olaszországba történő utazás járványügyi korlátozások nélkül lehetséges. 1. Általános információk Olaszországban tartózkodók számára Helyi járványügyi szabályok: Maszk használata ajánlott zárt helyiségekbe történő belépéskor. A szájat és orrot elfedő maszk használata nagyobb tömegeket vonzó, frekventált turisztikai...
2020. február 19-én, Csiszár Jenő milánói főkonzul, szakmai megbeszélést folytatott a Magyar Divat és Design Ügynökség vezérigazgató asszonyával.