KÖSZÖNTŐ
Tisztelt Látogató!
Köszöntjük Magyarország milánói Főkonzulátusának honlapján!
Az oldal szerkesztése során igyekeztünk összegyűjteni az Ön pontos tájékozódását segítő, főkonzulátusunk konzuli kerületéhez tartozó közigazgatási és érdekvédelmi, turisztikai, kulturális, sportdiplomáciai, tudományos, gazdasági híreket, információkat, ezzel is hozzájárulva az Ön észak-olaszországi tartózkodásának megkönnyítéséhez.
Kifejezetten bajba jutott honfitársaink számára hoztuk létre a vészhelyzeti információkat is tartalmazó menüpontot, hogy ezzel is a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban tudjunk segítséget nyújtani állampolgáraink számára.
A főkonzulátus valamennyi munkatársa – kiegészülve a kiterjedt tiszteletbeli konzuli hálózatunkkal – feladata hangsúlyos elemének tekinti a két ország között fennálló tradicionálisan jó kapcsolatok ápolását, fejlődésük előmozdítását, Magyarország jó hírnevének megtartását és további erősítését.
Szeretettel várjuk Olaszországban!
Kiemelt hírek
További hírek
Látogatás Doberdó del Lago településvezetésénél
2024. november 18-án Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes és Bathó György Géza gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár, Csiszár Jenő milánói főkonzul kíséretében, látogatást tett Doberdó Del Lago településvezetésénél.
TovábbOktóber 23-ai koszorúzás Milánó 56-os emlékművénél
A milánói főkonzulátus munkatársainak részvételével ünnepi koszorúzás zajlott Milánó 1956-os emlékművénél.
TovábbSpanyol nemzeti fogadás
Csiszár Jenő főkonzul a spanyol nemzeti ünnep alkalmából Milánóban rendezett fogadáson vett részt.
TovábbMagyar-izraeli együttműködési megállapodás
Együttműködési megállapodást írt alá Milánóban a magyar HUNOR és az izraeli RAKIA űrhajós program.
TovábbInternational Astronautical Congress
A neves űrtudományi eseményen a KKM is képviseltette magát.
TovábbA német egység napja Milánóban
Csiszár Jenő főkonzul részt vett a német egység napja alkalmából rendezett milánói eseményen.
Tovább